Hamilton világbajnok lett az Egyesült Államokban

2019.11.03.

Bár Valtteri Bottas nyerte az Amerikai Nagydíjat, Lewis Hamilton a második helyével elég pontot szerzett ahhoz, hogy hatodszor is megszerezze a világbajnoki címet. 

Fotó: twitter.com/f1

Valtteri Bottas kezdhette meg az élről az Amerika Nagydíjat. A Mercedes finn pilótája mögül Sebastian Vettel, Max Verstappen, Charles Leclerc és Lewis Hamilton rajtolhatott. A címvédő azzal a tudattal állt rajthoz, hogy egy nyolcadik hely is elég neki a hatodik vb-címe megszerzéséhez. 

Bottas megtartotta a vezető helyét, Verstappen viszont lerajtolta Vettelt, akit Hamilton is megelőzött. A Ferrari német versenyzője sorra veszítette a pozíciókat ugyanis Charles Leclerc, Lando Norris és Daniel Ricciardo is elment mellette. A starnál egy ütközés történt Alex Albon és Carlos Sainz között, a Red Bull versenyzőjének kényszerűségből ki is kellett jönnie a bokszba. 

A vezető hármas együtt maradt, Leclerc viszont nem tudta tartani a trió tempóját. Nem sokkal később Sebastian Vettel számára véget ért a futam, ugyanis a felfüggesztése megadta magát. Daniel Ricciardo pillanatok alatt két helyet lépett előre ugyanis megelőzte Lando Norrist az ötödik helyért vívott csatában. 

Hamilton elkezdett nyomást gyakorolni Verstappenre aki inkább kijött kereket cserélni, kemény keverékű abroncsokkal tért vissza a pályára. Bottas azonnal jött vetélytársa után, de megtartotta az előnyét. Hamilton eltérő taktikán volt, a vb-aspiráns annyit várt, hogy Bottas a pályán visszavette tőle a vezetést. Mivel azonban egy bokszkiállásnyi különbség volt kettejük között így hatalmas taktikai csata volt kibontakozóban. Hamilton kiállása zökkenőmentesen zajlott, nem úgy Leclerc-é, aki értékes másodperceket veszített a bokszban. 

Frissebb abroncsainak köszönhetően Lewis Hamilton csökkentette lemaradását és amikor Bottas és Verstappen kijött, akkor tíz másodperc volt az előnye. Bottas azonban nem akarta engedni, hogy csapattársa győzelemmel ünnepelje világbajnoki elsőségét és így rákapcsolt.

A brit az első támadást még kivédekezte, ám a másodikat nem tudta. 
Valtteri Bottas végül magabiztosan nyerte az Amerikai Nagydíjat, Lewis Hamilton és a britre felérő Max Verstappen előtt. Hamilton ezzel elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy immáron hatszoros világbajnok legyen. A britek élő legendája 2008, 2014, 2015, 2017 és 2018 után lett ismét bajnok. 

Charles Leclerc a negyedik helyet szerezte meg és begyűjtötte a leggyorsabb körért járó pontot. Ötödikként Daniel Ricciardo ért be Lando Norris és Carlos Sainz előtt, míg a legjobb 10-be Nico hülkenberg, a bokszból startoló Sergio Perez és Danyiil Kvjat előtt. 

Raikkönen 5 év után nyert, Hamilton még nem világbajnok

2018.10.21.

Kimi Raikkönen győzelmével ért véget az Amerikai Nagydíj. Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba, így hiába végzett Sebastian Vettel előtt és így hivatalosan még nem világbajnok a Mercedes pilótája. 

Fotó: twitter.com/f1

Lewis Hamilton 67 pontos előnnyel érkezett Austinba, így a Mercedes pilótája adott esetben már az Amerikai Nagydíjat követően világbajnok lehetett volna. A britnek az ötödik vb-címhez mindenképpen Sebastian Vettel előtt kellett végeznie, sőt második helye esetén legalább két pozícióval kellett felülmúlnia riválisát. 

A rajtot követően Kimi Raikkönen agresszív manőverének köszönhetően megelőzte Hamiltont és az élre vágott. A startot követően Lance Stroll nekiment Fernando ALonsonak és a baleset következtében a spanyol világbajnok kiállni kényszerült. Charles Leclercet Romain Grosjean forgatta ki az esetet a versenyfelügyelők a futamot követően vizsgálják. 

Ezekről az esetekről azonban elvette a figyelmet az ami az élmezőnyben történt. Sebastian Vettel koccant Daniel Ricciardoval, a Ferraris megforgott és a 15. helyre esett vissza. 

Max Verstappen eközben szinte szárnyalt, a holland fiatal a 18. helyről hét kör alatt feljött ötödiknek, majd miután Ricciardo alatt megállt a Red Bull egy újabb pozíciót nyert. Az autó eltávolítása miatt virtuális safety car lépett érvénybe. 

Az alkalmat Hamilton kihasználta, hogy kereket cseréljen, és miután megelőzte Valtteri Bottast és hamar felért Raikkönen mögé. A "Jégembert" azonban nem tudta megelőzni hosszú körökön keresztül, így értékes időt veszített és csak ellenfele kiállásánál állt vissza az élre. 

Hamilton abroncsai hamar elkoptak, Raikkönen pedig fokozatosan dolgozta le a különbséget. Miután a Mercedesnél úgy döntöttek, hogy ismét kereket cserélnek a bajnokaspiránsnak, Raikkönen a 37. körben visszavette a vezetést. Hamilton negyedikként tért vissza, de hamar már dobogós pozícióban autózott, miután Bottas elengedte csapattársát. 

A hajrá ritkán látott izgalmakat ígért miután Raikkönen Verstappen és Hamilton három másodpercre autózott egymástól. Mivel Hamiltonnak a második hely is elég volt a bajnoki címért, így az utolsó körökben mindent megtett Verstappen megelőzéséért. 

Úgy tűnt Hamilton elmegy Verstappen mellett, azonban a holland nem hagyta magát, a brit címvédő pedig a pályát is elhagyta az utolsó előtti körben és már nem volt esélye visszatámadni. 

Kimi Raikkönen végül az izgalmakból kimaradva megnyerte az Amerikai Nagydíjat. A 2007-es világbajnok a 2013-as Ausztrál Nagydíjat követően nyert ismét futamot, azóta 113 GP telt el. Ez volt a finn közönségkedvenc 21. győzelme, így mától ő számít hazája legsikeresebb pilótájának a futamgyőzelmeket tekintve. A második helyre végül Max Verstappen jött be, míg Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a harmadik hellyel. 

Sebastian Vettel végül egészen a negyedik helyig jött előre, így még matematikailag életben tartotta bajnoki reményeit. Valtteri Bottas egy számára csalódást keltő hétvégét fejezett be ötödikként. A további pontszerző helyeken Nico Hülkenberg, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Kevin Magnussen és Sergio Perez osztoztak. 

Az utolsó három futamon még 75 pontot lehet szerezni, a 346 pontos Lewis Hamilton 70 pontos előnnyel vezet Sebastian Vettel előtt. Győzelmével Kimi Raikkönen átvette a harmadik helyet. A konstruktőrök előtt a Mercedes vezet 538 ponttal a 460 pontos Ferrari előtt. 

Végeredmény:

Fotó: formula.hu

Így lehet ötszörös világbajnok Hamilton Amerikában

2018.10.17.
Dorogi László

A Mercedes brit világbajnoka hihetetlenül közel került a címvédéshez és akár már hétvégén, Austinban megszerezheti ötödik vb-címét, amivel beérné az örökrangsorban Juan Manuel Fangiót.

Fotó: Daily Star

Egészen káprázatos formában versenyez Lewis Hamilton július közepe óta, a Mercedes négyszeres világbajnoka az előző hét futamból hatot nyert meg és négy versennyel az idény vége előtt 67 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt Sebastian Vettel előtt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a németnek már nem csak a tudására, de jókora szerencsére is szüksége van ahhoz, hogy letaszítsa trónjáról brit riválisát, aki már a hétvégi, Amerikai Nagydíjon bezsebelheti ötödik világbajnoki címét.

Ehhez persze a Marcedes pilótájának legalább 8 ponttal kell többet szereznie Vettelnél, ez ugyanis azt jelentené, hogy 75 pontra növelné előnyét összetettben. Mivel a futamgyőzelemért 25 pont jár a Forma-1-ben, a német már csak pontszámban érhetné utol a maradék három versenyen Hamiltont, s ha meg is történne ez a csodaszámba menő manőver, akkor sem előzhetné meg, hiszen ebben az esetben a futamgyőzelmek száma rangsorol, márpedig Hamilton már kilencnél jár, miközben Vettel csak öt sikerrel rendelkezik.

Lássuk hogyan alakulhat ki a Hamilton világbajnoki címét érő nyolc pontos differencia már a hétvégén:

- Hamilton megnyerni az Amerikai Nagydíjat, Vettel pedig nem végez a harmadik helynél előrébb

- Hamilton második helyen ér célba, miközben Vettel ötödik, vagy annál rosszabb helyen zár

- Hamilton a dobogó harmadik fokát kaparintja meg, Vettel pedig a hetedik, vagy annál rosszabb pozícióban fejezi be a versenyt

- Hamilton negyedik, Vettel pedig nem végez előrébb a nyolcadik helynél

- Hamilton ötödik, Vettel viszont nem zár az első nyolcban

- Hamilton hatodik, Vettel pedig maximum egy pontot szerez

Az esélyek egyáltalán nem szólnak a Ferrari német pilótája mellett, ugyanis amióta Austinban rendezik az amerikai Forma-1-es futamot Vettel egyszer, míg Hamilton ötször diadalmaskodott, ráadásul az elmúlt négy idényben mindig a brit emelhette magasba az amerikai trófeát.

Ezeket a cikkeket olvastad már?