A Mercedes megfontolja Vettel szerződtetését

Dorogi László

Napról napra csökkennek a négyszeres német világbajnok lehetőségei a 2021-es Forma-1-es folytatást illetően.

Nagy port kavart Sebastian Vettel és a Ferrari hét elején tett bejelentése, miszerint a négyszeres német világbajnok utolsó idényét kezdi meg az olasz istállónál 2020-ban, a következő szezontól a McLarenes Carlos Sainz váltja a maranellóiaknál.

A száguldó cirkusz azóta folytonos lázban ég, mi lesz Vettel sorsa jövőre, folytatja-e egyáltalán a versenyzést a sorozatban, s ha igen, hol. A Vettel szerződés meg nem hosszabbítás elindította a dominót, Sainz Ferraris szerződése után az is kiderült, hogy a McLarenbe Daniel Ricciardo ül át a Renault-ból, így a wokigniak már biztosan a Ricciardo-Norris, az olaszok pedig a Leclerc-Sainz párossal vágnak neki a 2021-es világbajnokságnak.

Bernie Eccleston, a Forma-1 korábbi fejese is megszólalt a héten Vettel-ügyben, szerinte a németnek nem szabadna topcsapathoz igazolnia, sokkal inkább vissza kéne találni a régen taposott Red Bullos útra és egy feltörekvő középcsapatból kellene világbajnokot faragnia, itt esetleg a Renault, vagy a Racing Point jöhetne szóba, bár utóbbival kapcsolatban pletykálják, hogy egyesül a Mercedes csapattal - ha már elcsórták a komplett kasznit ugye...

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnök sem hagyhatta ki a Vettel által magasra dobott labdát és nem is zárta ki, hogy az ezüst nyilak valamelyikébe folytatja a német 2021-től.

"Nyilvánvaló, hogy német pilóta német autóban marketing szempontból is jó lenne. Mi kizárólag a sikerre fókuszálunk, Sebastian pedig remek versenyző, mindent kontrollál, hiszen eldöntheti, hogy befejezi a karrierjét, vagy átigazol egy másik csapathoz, és marad a Forma-1-ben. Még mindig vannak érdekes ülések"

- nyilatkozta a csapatvezető az ORF csatornának.

Egyes pletykák szerint egyébként Vettelt csak a Mercedes érdekli, ha nem "szabadítanak fel" egy helyet neki a csapatnál, akkor biztosan visszavonul. A Mercedes a 2020-as idénynek a Hamilton-Bottas párossal vág neki, de 2021-re egyiküknek sincs érvényes szerződése, ráadásul szintén az egyik Mercis ülésre pályázik az istálló saját nevelése, a Williamsnél pallérozódó George Russell is.

Ezzel kapcsolatban Wolff elmondta, ha gondolkodnak is Vettel szerződtetésében, biztosan nem jelentik be az idény közben, hiszen nehéz lenne azt a szituációt kezelni, hogy egy éven keresztül olyan pilótát alkalmazzanak, aki a következő idényben már a riválisnál szerepel.

"Mi lesz az innovációval, illetve a fejlesztésekkel kapcsolatos információkkal, ha a csapat tudja, hogy a pilóta ezt ellenük fordíthatja? Ezért vannak nehéz helyzetben azok az istállók, amelyek idő előtt bejelentik az ilyen változásokat."

- tette hozzá Wolff.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/94955/pics/lead_800x600.jpg
Ferrari,Forma 1,Mercedes,Sebastian Vettel
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?