Miben mesterkedik a Racing Point?

Dorogi László

Szerdán hivatalosan is kezdetét vette a Forma-1 2020-as idénye a barcelonai kollektív teszt első napjával. Ilyenkor persze még nem tudunk és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni a köridőkből, az viszont azonnal szemet szúrt mindenkinek, hogy a Racing Point autói nagyon-nagyon hasonlítanak a 2019-ben világbajnok Mercedes-konstrukcióra.

Mint két tojás: a tavalyi Mercedes és az idei Racing Point összemontírozva. (Kép forrása: Twitter)

Mielőtt találgatásokba bocsátkoznánk, nem árt leszögezni: a téli tesztelés első napja nem mutatja meg a reális erőviszonyokat. Nem lehet már most rábökni arra az autóra, amely a hosszadalmas szezon végén majd bezsebeli a konstruktőri világbajnoki címet, persze, nagy kockázatot nem vállalunk azzal, ha a világbajnoki címvédő és a legutóbbi hét szezonban mindig győztes Mercedesre mutogatunk vadul. Ugyanakkor, nem lenne fair a többi csapattal szemben már most lefutottnak tekinteni a küzdelmeket, így mi sem tesszük.

A legnagyobb meglepetést a Racing Point okozta az első tesztnapon, a megboldogult Force India jogutódja ugyanis kifejezetten gyorsnak tűnt. A tavaly konstruktőri hetedik helyen záró, Lawrence Stroll és tulajdonostársai által birtokolt csapatnak első blikkre sikerült egy kiváló gépet összeraknia, aminek egyetlen szépséghibája van: a festésétől eltekintve egy az egyben hajaz a tavalyi Mercedesre. Azt persze nem állítjuk, hogy ezzel azonnal a trónkövetelők táborához csatlakozott a Racing Point, mindenesetre tényként állapítsuk meg: a szerdai tesztnapon Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött Sergio Pérez futotta a legjobb köridőt, ráadásul a Mercedes finn pilótájától csupán 62 századmásodperccel kapott ki.

A Forma-1-ben nem ritka jelenség, hogy egyes istállók egyfajta leányvállalataként működnek a topcsapatoknak, ne menjünk messzebb a Red Bull és a most már Alpha Tauri néven futó csapatok házasságánál, de a Haas is szoros együttműködésben áll a Ferrarival. A száguldó cirkuszban az sem tilos, hogy a kisebb csapatok az autóik bizonyos elemeit a nagyoktól vásárolják meg, attól önmagában még nem lesz versenyképesebb egy Haas, hogy a Ferrari hátsó felfüggesztését használja. Csakhogy, a Racing Point most tényleg egy az egyben lekopírozta a Mercedes tavalyi autóját, amit a rivális csapatok nem is hagytak szó nélkül.

Fotó: formula1.com

A sztorit az teszi még érdekesebbé, hogy a Racing Point néhány nappal ezelőtt, a többi istállóhoz hasonlóan bemutatta 2020-as autóját, csakhogy szerdán már közel sem azzal a járgánnyal gurult ki Sergio Pérez a katalán aszfaltcsíkra. Szakértők gyorsan szemügyre is vették, miért is olyan ismerős az ezúttal is rózsaszínre pingált kocsi: az autónak ugyanolyan az első felfüggesztése, a hátsó felfüggesztése, az első szárnyának formája, az oldalsó légbeömlőinek a kialakítása, a felső légbeömlőbe épített bukókeretének formája és kialakítása, valamint az orrkúp végének formája mint a tavalyi Mercedesé.

Andy Green, a Racing Point technikai vezetője a riválisok plágium-kiáltására úgy reagált, ők már május óta dolgoztak az idei versenyautón, s mivel a Mercedes szélcsatornáját használták a tesztek során, óhatatlanul is ellestek egy-két trükköt a világbajnoktól. Meg hát persze, miért ne tanulnának vagy vásárolnának alkatrészeket a jobbtól. Logikus.

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, még ha nem is száz százalékban etikus a módja: Sergio Pérez a szerdai teszt első két órájában gyorsabb kört teljesített a Racing Pointtal, mint a tavaly a csapatok rendelkezésére álló nyolc tesztnap bármelyikén. A tavalyi barcelonai Spanyol Nagydíjhoz képest fél másodpercet javított a rózsaszín autó időeredményén, ráadásul azon két istálló egyike volt a Racing Point, amely gyorsabb időt volt képes teljesíteni a 2019-es időkhöz viszonyítva. A másik ilyen istálló a Williams volt, nekik 9 tizedet sikerült fejlődniük, ami soknak tűnik, de tudván, hogy mennyire pocsék volt a britek autója tavaly, valahol várható volt a javulás.

A Racing Point szerdán 110 kört teljesített a barcelonai teszten, náluk csak a Haas autói köröztek kevesebbet, így valóban nehéz belőni, hogy mire is lehet képes a csapat idén, ám egyes szakértők már arról diskurálnak, hogy akár a világbajnoki negyedik helyet is elorozhatják az abba a pozícióba várt McLarentől. Attól a McLarentől, amelynek végsebességét senki nem tudta megközelíteni szerdán, a narancssárga autó végsebessége fél kilométer per óra híján elérte a 330-at. A sebesség persze nem minden, a Ferrari a leggyorsabb szakaszon sem lépte át a 307 kilométer per órás sebességet, ezzel messze a leglassabb autó volt a pályán, ez mégsem predesztinálja azt, hogy a maranellóiak a mezőny hátát fogják nézni a szezonban.

A barcelonai teszt csütörtökön is folytatódik, a lelki hadviselés pedig már most elkezdődött. Remélhetőleg a szezon is legalább ilyen érdekfeszítő lesz.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/90703/pics/lead_800x600.jpg
Barcelona,Forma 1,Racing Point
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?