Leclercé a jövő a Ferrarinál

Dorogi László

A fiatal monacói pilóta első maranellóiaknál töltött évében legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, nem véletlenül elégedettek vele.

Fotó: formula1.com

Charles Leclerc 2018-ban mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Sauber színeiben, teljesítményével pedig nagyon gyorsan meggyőzte a Ferrari vezetőit, hogy benne lássák a patinás istálló jövőjét.

A monacóit az idei szezon előtt szerződtette az olasz csapat, Leclerc pedig azonnal meghálálta a bizalmat, minden idők legfiatalabb Ferraris futamgyőztese lett, összesen tízszer állhatott fel a dobogóra, az összetett világbajnoki pontversenyben pedig a negyedik helyen zárt a Mercedesek és a Red Bullos Max Verstappen mögött. Ennek köszönhetően szerződését 2024-ig végéig hosszabbította meg a Ferrari.

"Nagyon boldog vagyok, hogy hogy hosszú távon is maradhatok a Ferrarinál. A mögöttünk hagyott szezonban egy álmom vált valóra azzal, hogy a világ egyik legpatinásabb istálló autójában ülhettem. Alig várom, hogy még inkább elmélyítsem a kapcsolatot a csapattal ezután az intenzív és izgalmas idény után"

- nyilatkozta Leclerc.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/87905/pics/lead_800x600.jpg
Charles Leclerc,Ferrari,Forma 1
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?