Verstappen győzött Brazíliában, egymást ütötték ki a Ferrarik

Max Verstappen győzelmével zárult a Brazil Nagydíj amelynek hajrájában a két Ferrari ütközött, Lewis Hamilton pedig Alexander Albonnal ütközött. 

Fotó: twitter.com/F1

Az élről induló Max Verstappen megtartotta a vezető helyét a rajtot követően, Sebastian Vettelnek viszont Lewis Hamiltonnal kellett csatáznia a holland mögött. Charles Leclerc, aki csak a 14. helyről rajtolt egy kör alatt három pozíciót jött előre. A Ferrari monacói versenyzője alig hét kör alatt már a hetedik helyen találta magát remek tempójának köszönhetően. 

A nyolcadik körben Kevin Magnussen és Charles Ricciardo vívott nagy csatát, amelynek következtében a dán megforgott, az ausztrálnak pedig megsérült az első szárnya. A Mercedes a 21. körben kihozta Hamiltont, aki lágy abroncsokat kapott, Verstappent azonban némileg feltartotta Robert Kubica. A lengyel pilóta a veszélyes kiengedés miatt büntetést is kapott. Hamilton ennek köszönhetően a holland elé vágott, ám a Red Bull pilóta a pályán azonnal visszaelőzte vetélytársát. Négy körrel később kiderült, hogy Sebastian Vettel és Valtteri Bottas egykiállásos taktikán vannak, ám hátrányuk ekkor már nagy volt a vezető kettőshöz képest. A finn taktikájáról kiderült, hogy nem működik, ezért a 42. körben a kemény abroncsait lágyra váltották. 

A második kiállások során Hamilton megint Verstappen előtt cserélt kereket, de a Red Bull ezúttal jobban reagált ráadásul Vettelt is kihozták megint. Bottas üldözni kezdte Leclerc-t, ám a finn Mercedese hamarosan füstölni kezdett és a vb második helyezettje kiesett. Bejött a biztonsági autó és Verstappen kijött lágy abroncsokért, de így is visszajött Hamilton mögé. 

Az újraindítás után Verstappen azonnal visszaelőzte a világbajnokot, akit Alexander Albon próbált támadni. A 66. körben Charles Leclerc támadta Sebastian Vettelt, aminek az lett a vége, hogy a német keresztbe húzta az autóját a csapattársa előtt és ütköztek. Mindkét Ferrari defektet kapott és kiállni kényszerült. A biztonsági autó újra a pályára gurult, Hamilton pedig ötödikként jött vissza miután lágy abroncsra váltott. 

Két körrel a vége előtt indították újra a versenyt, Hamilton pedig megelőzte a harmadik helyen haladó Pierre Gaslyt és friss gumikon támadni kezdte Albont. A thai pilóta élete első dobogós helyét szerezhette volna meg, ám Hamilton nekiment és megfosztotta ettől. Gasly így előrejött a második helyre, ám Hamilton sérült autóval is támadta őt. 

Max Verstappen végül magabiztosan nyerte a Brazil Nagydíjat, Pierre Gasly előtt aki egy kerék a kerék elleni csatát védekezett ki Lewis Hamiltonnal szemben. A világbajnok esetét vizsgálják és nagyon valószínű, hogy nem ússza meg büntetés nélkül. A negyedik helyen Carlos Sainz futott be, megelőzve Kimi Raikkönent és Antonio Giovinazzit. A legjobb 10-be még Daniel Ricciardo, Lando Norris, Sergio Perez és Danyiil Kvjat fért be. 

A világbajnokság két hét múlva, december 1-én Abu Dhabiban zárul. 

A Brazil Nagydíj végeredménye:

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/86151/pics/lead_800x600.jpg
Carlos Sainz,Forma 1,Lewis Hamilton,Max Verstappen,Pierre Gasly
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?