Vettel nem bírta a nyomást, Hamilton újabb futamot nyert

Dorogi László

Furcsa futamot hozott a 2019-es Kanadai Nagydíj, hiába haladt át Sebastian Vettel elsőként a célon, mégis Lewis Hamilton örülhetett győzelemnek.

Fotó: formula.hu

Hét versenyhétvégét kellett várnia Sebastian Vettelnek arra, hogy ő vághasson neki a legkedvezőbb pozícióból egy versenynek, Kanadában azonban minden összeállt a Ferrarinál a szombati időmérő edzésen és a német megszerezte a pole pozíciót. Vettel úgy fogalmazott, hogy a futamon csak akkor lehet esélyük a győzelemre, ha tökéletes versenyt teljesítenek, ám ez végül nem jött össze a maranellóiaknak, de ne szaladjunk ennyire előre.

A rajtot viszonylag mindenki jól kapta el az élmezőnyből, Charles Leclercnek sikerült teljesen megérkeznie a második Hamilton mellé is, de megelőzni nem tudta a britet. Az első említésre méltó esemény a kilencedik körben történt, amikor Lando Norris McLarenjének hátsó felfüggesztése nemes egyszerűséggel megadta magát, a britnek pedig idő előtt be kellett fejeznie a futamot.

A kerékcseréket követően nem változott a sorrend az élen, de Lewis Hamilton az egész futam alatt komoly nyomás alatt tartotta az élen autózó Vettelt, A verseny 48. körében pedig komoly hibát vétett a német. A négyes kanyar kijáratánál megcsúszott a Ferrari hátulja, Vettel éppen csak vissza tudta kormányozni az autót a fűről, s bár nem veszítette el vezető pozícióját Hamiltonnal szemben, a versenybírák nagyon sokáig vizsgálták az esetet.

A döntésre egészen az 57. körig kellett várni, de Vettel nem úszta meg szárazon hibáját, a versenybírák úgy döntöttek, veszélyes helyzetbe hozta Hamiltont a pályára való visszatérésével, ezért öt másodperces büntetéssel sújtották. A németet nagyon megviselte a döntés, nem is sikerült már igazán visszazökkennie a futamba, amire azért lett volna nagy szüksége, hogy kidolgozza a szükséges távolságot Hamiltonnal szemben. A távolság viszont nem hogy nőtt, egyenesen csökkent a riválisok között, így az utolsó körökre fordulva már biztosra lehetett venni Hamilton győzelmét.

A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot Valtteri Bottas zsebelte be, de a finn így is csak a negyedik helyen fejezte be a versenyt Hamilton, Vettel és Leclerc mögött. Mindenképpen meg kell emlékeznünk a Renault pilótáiról, Daniel Ricciardóról és Nico Hülkenbergről, akik a hatodik és hetedik pozícióban értek célba, a francia istálló idei legjobb futamát teljesítve.

Lewis Hamilton győzelmével tovább növelte előnyét az összetett világbajnoki pontversenyben, bár a díjátadásnál megmutatta, hogy mekkora sportember és nem így szeretne futamokat nyerni: felhívta a végtelenül csalódott Vettelt a pódium legfelső fokára.

A Kanadai Nagydíj végeredménye

1 Lewis Hamilton Mercedes 70 1ó29p07.084mp
2 Sebastian Vettel Ferrari 70 3.658s
3 Charles Leclerc Ferrari 70 4.696s
4 Valtteri Bottas Mercedes 70 51.043s
5 Max Verstappen Red Bull/Honda 70 57.655s
6 Daniel Ricciardo Renault 69 1 kör
7 Nico Hulkenberg Renault 69 1 kör
8 Pierre Gasly Red Bull/Honda 69 1 kör
9 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 69 1 kör
10 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 69 1 kör
11 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 69 1 kör
12 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 69 1 kör
13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 69 1 kör
14 Romain Grosjean Haas/Ferrari 69 1 kör
15 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 69 1 kör
16 George Russell Williams/Mercedes 68 2 kör
17 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 68 2 kör
18 Robert Kubica Williams/Mercedes 67 3 kör
- Alexander Albon Toro Rosso/Honda 59 Kiállt
- Lando Norris McLaren/Renault 8 Felfüggesztés
https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/74209/pics/lead_800x600.jpg
Ferrari,Forma 1,Kanadai Nagydíj,Lewis Hamilton,Mercedes,Sebastian Vettel
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?