Újra egy Schumacher a Ferrarinál

Ragnar Volarus

Már hónapok óta azt csiripelik a madarak, hogy a tavalyi Formula-3-as Európa-bajnokságot megnyerő Mick Schumachert több Formula-1-es csapat is csábítgatja, az elmúlt néhány napban pedig már azt suttogták a jól értesültek, hogy a német állítólag a Ferrari juniorprogramja mellett kötelezte el magát. Nos, az ifjú Schumachert a Mercedes is szerette volna magához édesgetni, de most hivatalosan is megerősítették, Mick Schumacher valóban a Ferrari Akadémiájának ajánlatát fogadta el. 

Fotó: motorsport.com

„Több mint nyilvánvaló, hogy a Ferrarinak a születésem óta helye van a szívemben, ahogy a családomnak is. Szóval személyes szinten is nagyon örülök ennek a lehetőségnek”

– fogalmazott az idén már a Formula-2-ben szereplő pilóta, aki a mos aláírt szerződésének köszönhetően szinte biztosan lehetőséget kaphat majd egy szezonközi F1-es teszten. 

„Egy olyan ember számára, mint én, aki születése óta ismeri őt, kétségkívül érzelmes jelentéssel bír Mick érkezése a Ferrarihoz. De a tehetsége, az emberi és profi tulajdonságai miatt választottuk ki őt, amelyek fiatal kora ellenére is megkülönböztetik a többiektől”

- nyilatkozta a Ferrari nemrégiben kinevezett csapatvezetője, Matteo Binotto. Aki nem csak a levegőbe beszél, hiszen mérnökként Michael Schumacher legnagyobb sikerei idején is a maranellóiaknál kereste a kenyerét. 

Fotó: Autoweek

A hivatalos bejelentés után Sebastian Vettel rögtön nyilatkozott is, és kijelentette, utódjaként tekint Mick Schumacherre, akivel csapattársakként együtt versenyeztek a hétvégén a Bajnokok Tornáján (RoC).

„Ez egy nagyszerű hír számára. Remélem, sokáig velünk fog maradni, hogy együtt is versenyezzünk vagy ha majd egy nap úgy döntök, hogy kiszállok, talán neki adom át majd a kormányomat.”

A német páros a második helyen végzett a Team Nordicot képviselő Tom Kristensen és Johann Kristoffersson mögött. Vettel a versenyt követő sajtótájékoztatón elmondta, egyáltalán nincs miért szégyenkezniük amiatt, hogy csak a második helyen zártak ilyen tapasztalt versenyzők mögött.

„Mickkel büszkék lehetünk a mai teljesítményünkre. Jó lett volna hazavinni a trófeát, de a Bajnokok Tornáján soha nem könnyű eljutni a döntőig, szóval azt hiszem, jól végeztük a dolgunkat. Nincs szégyellni való abban, hogy veszítettünk Tommal és Johannal szemben, hiszen ők világklasszis pilóták, és ma egyértelműen gyorsabbak voltak nálunk.”

Fotó: racefans.net

A Ferrari négyszeres világbajnoka - aki 2007-ben éppen Michael Schumacher oldalán mutatkozhatott be a RoC-on - elmondta, számára egyedülálló élmény volt most a fiatalabb Schumacherrel való közös versenyzés.

„Nyilván nagyon különleges érzés Mickkel egy csapatban versenyezni. Emlékszem az első Bajnokok Tornáján, amin részt vettem, mennyire felnéztem Michaelre. Mindannyian tudjuk, hogy úgy még különlegesebb lett volna, ha ő is itt van ma velünk, de abban biztos vagyok, hogy nagyon büszke lenne a fiára.”

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/67870/pics/lead_800x600.jpg
Ferrari,Forma 1,Mick Schumacher,Sebastian Vettel
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?