Hiába az egyik legtehetségesebb, nincs helye a Forma-1-ben

Ragnar Volarus

Ocon a mezőny egyik nagy reményű tagja, a Mercedes is számít rá a jövőben, nem szeretnék elengedni a kezét, de sok pénzt nem tudnak arra fordítani, hogy Oconnak jövőre is legyen versenyzői ülése.

Így most úgy fest, hogy a Williams lehet a francia pilóta egyetlen esélye az F1-ben maradásra. Ő azonban nem szeretné sok évre elkötelezni magát a jelenleg nem túl erős istállónál. Ocon 2020-ban már topcsapatban versenyezne, ezért Russell-lel ellentétben nem akar több évre aláírni.

Fotó: Wikipedia

Az angol Formula-1-es sajtó szerint mutatkozik némi esély, hogy jövőre George Russell és Esteban Ocon párosával álljon rajthoz a Williams. Ám akad egy kis gond. A fiatal pilóták tehetségnek nincsenek híján, viszont szponzorpénz tekintetében nem túl jól állnak. Ellenben a jelenlegi párossal. Ugyanis Lance Stroll és Szergej Szirotkin urak temérdek pénzt hoztak ilyen módon a csapathoz, viszont Russell leigazolásába a hírek szerint nem szállt be anyagilag a Mercedes, és Ocon mögött sem áll komoly tőkés befektető. Az már csak tetézi a Williams gondjait, hogy a szezon végén a főszponzor Martini is távozik az együttestől. 

Az Autosport nevű lap úgy tudja, a Williams jelenleg gőzerővel azon dolgozik, hogy új szponzorokat szerezzen, és a második versenyző kiválasztásánál ne a pénz legyen a döntő tényező, azaz Ocon kaphassa a helyet. Tehát a tehetséges francia utolsó esélye a Williams, ő mégis feltételeket szabna. 

„Russell szintén a Mercedes juniorprogramjának a tagja, a csapathoz pedig több évre szerződött le. Nekem nincs szándékomban sok évre aláírni” – mondta Ocon.

Fotó: GettyImages

A 22 éves pilóta abban bízik, hogy két év múlva már egy topcsapatnál lesz lehetősége, ezért inkább kihagyná a következő szezont, mint hogy hosszabb időre elkötelezze magát a középmezőnyben.

„Jó lehetőségeket látok 2020-ra, remélhetőleg fényes a jövő számomra. Ezért nem akarok igazán több évre senkivel sem szerződni.”

A helyzet tehát cseppet sem egyszerű, ráadásul egyes információk szerint a Williamsnél esélyes még Szergej Szirotkin is, ha az orosz SMP Racing tovább fizeti szereplését, valamint a 10 millió dolláros szponzorcsomagra szert tevő Robert Kubica is.

Címkék: Force India, Forma 1
https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/62176/pics/lead_800x600.jpg
Force India,Forma 1
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?