Hamilton lett a mogyoródi esőkirály

Dorogi László

A négyszeres brit világbajnok alkalmazkodott legjobban a zord körülményekhez és megszerezte a pole pozíciót a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Fotó: formula.hu

Hatalmas sakkjátszmával kezdődött a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése, köszönhetően a Mogyoród felett köröző szeszélyes zivatarfelhőknek. Éppen emiatt semmilyen jelentősége nem volt annak, hogy Sebastian Vettel a pénteki második és a szombati harmadik szabadedzésen is az élen végzett, ez utóbbin ráadásul pályarekordot is futott.

A versenyzők egytől egyig átmeneti esőgumival gurultak ki az időmérőre, ugyanis fél három körül hatalmas zivatar zúdult a mogyoródi célegyenesre, valamint a pálya első szakaszára, ugyanakkor a következő adag zuhé sokáig csak kerülgette az aszfaltcsíkot. Elsőként Carlos Sainz váltott száraz pályára alkalmas, ultralágy gumikra és azonnal két és fél másodpercet rá is vert az addig vezető pilótára.

Innentől elkezdődött az őrült tánc, sorozatosan változott az utolsó öt személye, minden versenyző egyre csak dobálta a jobbnál jobb köridőket, tartván a lezúduló zivatartól. A szélirány viszont öt perc alatt megfordult, és úgy tűnt, a Q1-ben már nem lesz több eső, egy perccel a szakasz vége előtt pedig Daniel Ricciardonak kellett veszettül nyomnia a gázt az élmenők közül, mert 30 másodperccel a vége előtt csupán a 13. helyre volt elég az ideje, ráadásul mindenki mással ellentétben ő a keményebb keverékű abroncsra szavazott. Az ausztrál végül átevickélt az időmérő következő szakaszába, a Q1 nagy vesztesei pedig azok a Force Indiák voltak, akiknek úgy tűnik, ezen a hétvégén semmi nem akar összejönni.

A Q2-re aztán visszatért az eső, és nem is alakult ki konszenzus a boxutcában, akadt, akik a száraz pályás abroncsokra, akadt, akik az átmeneti esőgumikra szavaztak, ez utóbbi, magányos csoportba tartozott Sebastian Vettel is és neki lett igaza. Mindenki másnak vissza kellett gurulnia mért idő nélkül a boxba, míg a német elsőként teljesíthetett gyors kört - a körülményekhez képest egész jó idővel, persze ez is 12 másodperccel volt lassabb, mint a harmadik szabadedzésen futott pályarekord.

Fotó: MTI

Az idő előrehaladtával egyre komolyabb víz állt össze a pályán, különösen az utolsó kanyarban, a célegyenesben és az azt követő szakaszon, hat perccel a Q2 vége előtt nem is nyithatták tovább az autók DRS-szárnyukat, annyira felvizesedett az aszfalt. Ez azoknak lehetett rossz hír, akik a 11-15-ik hely között ragadtak, többek között a már az első szakaszban is kockáztató Daniel Ricciardónak. Marcus Ericsson próbált meg először esőgumival jó időt teljesíteni, de már senkinek nem volt esélye a javításra.

A Q3-nak már masszív esőfüggöny kíséretében vágtak neki a talpon maradt versenyzők, s 12 perccel az időmérő edzés leintése előtt nem lehetett még csak megjósolni sem, hogy ki szerzi meg a pole pozíciót. Leggyorsabban Lewis Hamiltonnak sikerült alkalmazkodnia a zord körülményekhez, legalábbis az időeredmények erről árulkodtak, egyre másra dobálta a legjobb szektor- és köridőket, a brit dominanciáját Kimi Raikkönen tudta először megtörni egy 1:36,186-os idővel.

Valtteri Bottas az időmérő edzés végén odarakott egy tökéletesnek tűnő időt, de attól négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, hogy még erre is rá tudott tenni egy lapáttal. A brit végül 1:35,658-as idővel szerezte meg vasárnapra az első rajtkockát csapattársa elől, a második sorból Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel indulhat, míg kisebb meglepetésre az ötödik rajtkockát Carlos Sainz, a hatodikat Pierre Gasly szerezte meg.

A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/56226/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Hungaroring,Lewis Hamilton,Magyar Nagydíj,Mercedes
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?