Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés

A Mercedes csapatfőnöke nyafizott egy hatalmasat

Dorogi László

Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, hogy folyamatosan lökdösik szegény kicsi versenyzőit, csakhogy a bűnösök rendszerint megbűnhődnek, nekik pedig végeredményben semmilyen bántódásuk nem esik.

Fotó: Daily Star

Durcásan csapta ki a hisztit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Brit Nagydíj után, szörnyű nagy igazságtalanságot kiáltva az égbe. Mint ismert, a szezon eddigi legizgalmasabb futamán Sebastian Vettel diadalmaskodott, miután az utolsó körökben megelőzte az addig élen haladó, de ott leblokkoló Valtteri Bottast.

A pole pozícióból viszont a Mercedes hazai világbajnoka, Lewis Hamilton indulhatott, aki az első kanyarnál azonnal összekoccant Kimi Raikkönennel, aminek következtében a brit megpördült és visszacsúszott a mezőny végére, innen küzdötte vissza magát a dobogó második fokára. A verseny után a finn pilóta maga is elismerte hibáját, a versenybírák pedig meg is bírságolták a Ferrari versenyzőjét egy tíz másodperces büntivel.

Két hete Franciaországban Sebastian Vettel hasonló körülmények közepette pörgette meg Valtteri Bottast, őt akkor öt másodperccel vágták meg, szóval a szankciót mindkét esetben felrótták a bűnös számlájára, tehát az FIA és a szabályalkotók mindkét esetben elismerték és meg is büntették a ferraris szabálytalanságokat.

"A baleset igazságtalan volt, mert ez most már a második alkalom, hogy az egyik Ferrari kilöki az egyik versenyzőnket az első kanyarban, ami egyáltalán nem vicces. Franciaországban hiba volt Vettelnek csupán öt másodperces büntetést adni, most legalább Kimi tízet kapott. A baleset nélkül Lewis megnyerte volna a versenyt"

- nyilatkozta a futam után Niki Lauda, a Mercedes elnökségi tagja.

Ha valakinek, hát neki aztán tényleg tudnia kéne, miről szól az autóversenyzés. A kocsik jönnek-mennek, néha előzgetik is egymást és bizony az is előfordul, hogy a heves csata következtében összeütköznek. Egy baleset sosem igazságos, de könyörgöm, mégis mit csináljanak a Ferrarisok és mit csináljon az FIA? Égessék el máglyán a maranellói istállót minden ingóságával együtt? Vélhetően a Mercedesesek szerint ezt kellene tenniük...

Toto Wolff viszont még messzebb merészkedett, ő egyenesen szándékos ütközéssel vádolja a Ferrari pilótáit. Aha. Gondoljunk csak bele, mennyire életszerű szituáció, hogy valaki, aki a világbajnoki címért küzd, mint például Sebastian Vettel - és papíron még Kimi Raikkönen is - saját futamának kockáztatásával belerongyol egy másik autóba. Semennyire

Wolff úrnak sem fájna így a történet, ha ők jöttek volna ki a két ominózus verseny-balesetből jobban, csakhogy a sok évnyi egyeduralkodás után idén kicsit megtapasztalják azt is, milyen a lófütykös túloldalán lenni és hát ez nem esik túl jól az eddig nyeregben lévő németeknek. Pláne azután, hogy Ausztriában sikerült egy dupla nullát felpakolniuk a világbajnoki pontverseny táblázatára.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/55351/pics/lead_800x600.jpg
Brit Nagydíj,Forma 1,Mercedes
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?