Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés

Hosszú Hamilton-sorozat szakadt meg Ausztriában

Dorogi László

A négyszeres brit világbajnokkal utoljára 631 nappal ezelőtt fordult elő, hogy nem ért célba egy versenyen. Egészen vasárnap délutánig.

Fotó: formula.hu

Pocsék hétvégét zárt a Mercedes az ausztriai Red Bull Ringen. Hiába indulhatott Valtteri Bottas és Lewis Hamilton az első két rajtkockából a vasárnapi futamon, különböző technikai problémák miatt egyikük sem tudta befejezni a versenyt. Ezzel megszakadt Lewis Hamilton elképesztő sorozata, a brit pilóta ezt megelőzően 2016. október 9-én egy Japán Nagydíjon esett ki utoljára, az azóta eltelt harminchárom futam mindegyikén célba ért.

Ezt akár rossz előjelnek is tekinthetné a Mercedes világbajnoka, hiszen abban az évben, amikor utoljára nem teljesített egy versenyt, nem is tudott világbajnoki címet nyerni az idény végén. Az Ausztriában harmadik helyen záró Sebastian Vettel így meg is előzte Hamiltont az összetett pontverseny élén, igaz, mindössze egyetlen ponttal.

"Minél hamarabb el kell felejtenünk ezt a napot. Nagyon hosszú idő után ez volt a legrosszabb hétvégénk, hiszen mindkét Mercedes kiesett, ráadásul különböző technikai gondok miatt. Ezzel együtt továbbra is tökéletesen megbízom munkatársaimban"

- nyilatkozta Hamilton a balul sikerült hétvége után.

Sokáig nem szabad csüggednie, hiszen az előttünk álló hétvégén ismét száguldozhat a cirkusz, sőt mi több, Hamilton hazai pályán, Silverstone-ban veheti vissza az éllovas pozíciót a világbajnoki pontversenyben.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/55100/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Osztrák Nagydíj
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?