Alonso történelmi győzelmet aratott Buemivel és Nakajimával

A Toyota nyerte a legendás egynapos versenyt a franciaországi Le Mans-ban. A győztes csapatot Fernando Alonso, Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi alkotta. 

Fotó: Getty Images

Az egész világ azt várta, hogy Fernando Alonso rögtön meg is nyerje első 24 órás versenyét Franciaországban és végül össze is jött az óhaj. 

A két Toyota egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből és sokáig egymást előzgették a vezető pozícióért. Éjszaka azonban egy büntetés miatt kétperces hátrányba került az Alonso nevével fémjelzett egység, ám a világbajnok spanyol bizonyította klasszisát. Fokozatosan faragta a különbséget Jose Maria Lopezzel szemben és végül majdnem másfél percet hozott vissza. 

Reggelig a két Toyota felváltva vezetett mivel eltérő taktikán voltak, a sárga zászlós szakaszok, valamint egy-egy újabb büntetés után azonban a 8-as autó véglegesen fölénybe került. A 7-es egységet technikai problémák sújtották és így a verseny eldőlt. 

A futamot végül Fernando Alonso, Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi nyerte technikai probléma nélkül. Mindhárom pilóta először győzött a legendás futamon, sőt a Toyota is első sikerét aratta Le Mans-ban. A győztesek 388 kört teljesítettek 24 óra alatt.

Alonso az autósport történetének negyedik olyan pilótája, aki egyszerre mondhatja magát Forma-1-es világbajnoknak és Le Mans-i győztesnek. A spanyol legenda célja, hogy a közeljövőben Indianapolisban is győzni tudjon az 500 mérföldes futamon. Ez a triplázás korábban csak Graham Hillnek sikerült. 

A Toyota kettős győzelmét a Mike Conway-Jose-Maria Lopez-Kamui Kobayashi trió biztosította be. A harmadik helyen a Rebellion 3-as számú autója végzett Thomas Laurent, Gustavo Menezes és Mathias Beche révén. 

Az LMP1-es autók közül összesen négy teljesítette a futamot, de a negyedik helyen célba érő Rebellionnak többször is gondjai akadtak a futam során. Ebben az egységben Bruno Senna, Andre Lotterer és Neel Jani vezetett. 

Jenson Button nem tudta befejezni első Le Mans-i futamát, a brit világbajnok alatt másfél órával a vége előtt mondta fel a szolgálatot az SMP Racing autója. 

Az LMP2-ben a G-Drive Racing szinte végig vezetve győzött. A kategóriát nagy fölénnyel megnyerő autóban Jean-Eric Vergne, Thomas Laurent és Roman Ruszinov szerepelt. 

A GTE PRO kategóriában egy klasszikus festésű Porschéval Michael Christensen, Kevin Estre és Laurens Vanthoor diadalmaskodott. 

A GTE Amatőr kategória szintén a Porsche sikerét hozta. A győztes trióban Matt Campbell, Christian Ried és Julien Andlauer vezetett. A csapat vezetője Patrick Dempsey filmszínész, aki korábban többször versenyzőként is részt vett a legendás futamon. 

A 60 indulóból 43 egység ért el értékelhető eredményt. 

A 86. Le Mans-i 24 órás futam végeredménye:

1

LMP1

 Toyota Gazoo Racing

 Sébastien Buemi
 Kazuki Nakajima
 Fernando Alonso

Toyota TS050 Hybrid

388

Toyota 2.4 L Turbo V6

2

LMP1

 Toyota Gazoo Racing

 Mike Conway
 Kamui Kobayashi
 José María López

Toyota TS050 Hybrid

386

Toyota 2.4 L Turbo V6

3

LMP1

 Rebellion Racing

 Thomas Laurent
 Gustavo Menezes
 Mathias Beche

Rebellion R13

376

Gibson GL458 4.5 L V8

4

LMP1

 Rebellion Racing

 Bruno Senna
 André Lotterer
 Neel Jani

Rebellion R13

375

Gibson GL458 4.5 L V8

5

LMP2

 G-Drive Racing

 Roman Rusinov
 Andrea Pizzitola
 Jean-Éric Vergne

Oreca 07

369

Gibson GK428 4.2 L V8

6

LMP2

 Signatech Alpine Matmut

 Nicolas Lapierre
 Pierre Thiriet
 André Negrão

Alpine A470

367

Gibson GK428 4.2 L V8

7

LMP2

 Graff-SO24

 Vincent Capillaire
 Jonathan Hirschi
 Tristan Gommendy

Oreca 07

366

Gibson GK428 4.2 L V8

8

LMP2

 TDS Racing

 François Perrodo
 Loïc Duval
 Matthieu Vaxivière

Oreca 07

366

Gibson GK428 4.2 L V8

9

LMP2

 United Autosports

 Hugo de Sadeleer
 Will Owen
 Juan Pablo Montoya

Ligier JS P217

365

Gibson GK428 4.2 L V8

10

LMP2

 Jackie Chan DC Racing

 Jazeman Jaafar
 Nabil Jeffri
 Weiron Tan

Oreca 07

361

Gibson GK428 4.2 L V8

11

LMP2

 DragonSpeed

 Roberto González
 Pastor Maldonado
 Nathanaël Berthon

Oreca 07

360

Gibson GK428 4.2 L V8

12

LMP2

 Jackie Chan DC Racing

 Ho-Pin Tung
 Gabriel Aubry
 Stéphane Richelmi

Oreca 07

356

Gibson GK428 4.2 L V8

13

LMP2

 Racing Team Nederland

 Giedo van der Garde
 Jan Lammers
 Frits van Eerd

Dallara P217

356

Gibson GK428 4.2 L V8

14

LMP2

 Jackie Chan DC Racing

 David Cheng
 Nicholas Boulle
 Jacques Nicolet

Ligier JS P217

355

Gibson GK428 4.2 L V8

15

LMP2

 Panis Barthez Competition

 Julien Canal
 Thimothé Buret
 Will Stevens

Ligier JS P217

352

Gibson GK428 4.2 L V8

16

LMP2

 SMP Racing

 Viktor Shaytar
 Harrison Newey
 Norman Nato

Dallara P217

345

Gibson GK428 4.2 L V8

17

LMGTE
Pro

 Porsche GT Team

 Michael Christensen
 Kévin Estre
 Laurens Vanthoor

Porsche 911 RSR

344

Porsche 4.0 L Flat-6

18

LMGTE
Pro

 Porsche GT Team

 Richard Lietz
 Gianmaria Bruni
 Frédéric Makowiecki

Porsche 911 RSR

343

Porsche 4.0 L Flat-6

19

LMGTE
Pro

 Ford Chip Ganassi Team USA

 Joey Hand
 Dirk Müller
 Sébastien Bourdais

Ford GT

343

Ford EcoBoost 3.5 L Turbo V6

20

LMGTE
Pro

 Ford Chip Ganassi Team UK

 Harry Tincknell
 Andy Priaulx
 Tony Kanaan

Ford GT

343

Ford EcoBoost 3.5 L Turbo V6

21

LMGTE
Pro

 Corvette Racing - GM

 Jan Magnussen
 Antonio García
 Mike Rockenfeller

Chevrolet Corvette C7.R

342

Chevrolet 5.5 L V8

22

LMP2

 Cetilar Villorba Corse

 Roberto Lacorte
 Giorgio Sernagiotto
 Felipe Nasr

Dallara P217

342

Gibson GK428 4.2 L V8

23

LMGTE
Pro

 AF Corse

 Toni Vilander
 Pipo Derani
 Antonio Giovinazzi

Ferrari 488 GTE Evo

341

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

24

LMGTE
Pro

 Ford Chip Ganassi Team UK

 Stefan Mücke
 Olivier Pla
 Billy Johnson

Ford GT

340

Ford EcoBoost 3.5 L Turbo V6

25

LMGTE
Pro

 AF Corse

 James Calado
 Alessandro Pier Guidi
 Daniel Serra

Ferrari 488 GTE Evo

339

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

26

LMGTE
Pro

 Aston Martin Racing

 Nicki Thiim
 Marco Sørensen
 Darren Turner

Aston Martin Vantage AMR

339

Aston Martin 4.0 L Turbo V8

27

LMGTE
Pro

 AF Corse

 Davide Rigon
 Sam Bird
 Miguel Molina

Ferrari 488 GTE Evo

338

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

28

LMGTE
Am

 Dempsey-Proton Racing

 Matt Campbell
 Christian Ried
 Julien Andlauer

Porsche 911 RSR

335

Porsche 4.0 L Flat-6

29

LMGTE
Am

 Spirit of Race

 Thomas Flöhr
 Francesco Castellacci
 Giancarlo Fisichella

Ferrari 488 GTE

335

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

30

LMGTE
Pro

 Porsche GT Team

 Patrick Pilet
 Nick Tandy
 Earl Bamber

Porsche 911 RSR

334

Porsche 4.0 L Flat-6

31

LMGTE
Am

 Keating Motorsports

 Ben Keating
 Jeroen Bleekemolen
 Luca Stolz

Ferrari 488 GTE

334

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

32

LMGTE
Am

 Proton Competition

 Patrick Long
 Tim Pappas
 Spencer Pumpelly

Porsche 911 RSR

334

Porsche 4.0 L Flat-6

33

LMGTE
Am

 JMW Motorsport

 Liam Griffin
 Cooper MacNeil
 Jeffrey Segal

Ferrari 488 GTE

332

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

34

LMGTE
Am

 Ebimotors

 Fabio Babini
 Christina Nielsen
 Erik Maris

Porsche 911 RSR

332

Porsche 4.0 L Flat-6

35

LMP2

 Larbre Compétition

 Erwin Creed
 Romano Ricci
 Thomas Dagoneau

Ligier JS P217

332

Gibson GK428 4.2 L V8

36

LMGTE
Pro

 BMW Team MTEK

 Nicky Catsburg
 Martin Tomczyk
 Philipp Eng

BMW M8 GTE

332

BMW S63 4.0 L Turbo V6

37

LMGTE
Am

 Team Project 1

 Jörg Bergmeister
 Patrick Lindsey
 Egidio Perfetti

Porsche 911 RSR

332

Porsche 4.0 L Flat-6

38

LMGTE
Am

 Clearwater Racing

 Matt Griffin
 Weng Sun Mok
 Keita Sawa

Ferrari 488 GTE

332

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

39

LMGTE
Pro

 Aston Martin Racing

 Alex Lynn
 Jonathan Adam
 Maxime Martin

Aston Martin Vantage AMR

327

Aston Martin 4.0 L Turbo V8

40

LMGTE
Am

 MR Racing

 Olivier Beretta
 Eddie Cheever III
 Motoaki Ishikawa

Ferrari 488 GTE

324

Ferrari F154CB 3.9 L Turbo V8

41

LMGTE
Pro

 Ford Chip Ganassi Team USA

 Ryan Briscoe
 Richard Westbrook
 Scott Dixon

Ford GT

324

Ford EcoBoost 3.5 L Turbo V6

42

LMP1

 CEFC TRSM Racing

 Charlie Robertson
 Michael Simpson
 Léo Roussel

Ginetta G60-LT-P1

289

Mecachrome V634P1 3.4 L Turbo V6

43

LMGTE
Am

 Gulf Racing

 Mike Wainwright
 Ben Barker
 Alex Davison

Porsche 911 RSR

283

Porsche 4.0 L Flat-6

NC

LMP2

 Eurasia Motorsport

 Andrea Bertolini
 Niclas Jönsson
 Tracy Krohn

Ligier JS P217

334

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMP1

 SMP Racing

 Mikhail Aleshin
 Vitaly Petrov
 Jenson Button

BR Engineering BR1

315

AER P60B 2.4 L Turbo V6

DNF

LMP2

 IDEC Sport

 Paul Lafargue
 Paul-Loup Chatin
 Memo Rojas

Oreca 07

312

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMGTE
Am

 TF Sport

 Euan Hankey
 Charlie Eastwood
 Salih Yoluç

Aston Martin V8 Vantage GTE

304

Aston Martin 4.5 L V8

DNF

LMP2

 United Autosports

 Phil Hanson
 Paul di Resta
 Filipe Albuquerque

Ligier JS P217

288

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMGTE
Pro

 Corvette Racing - GM

 Oliver Gavin
 Tommy Milner
 Marcel Fässler

Chevrolet Corvette C7.R

259

Chevrolet 5.5 L V8

DNF

LMP1

 DragonSpeed

 Ben Hanley
 Henrik Hedman
 Renger van der Zande

BR Engineering BR1

244

Gibson GL458 4.5 L V8

DNF

LMP2

 Algarve Pro Racing

 Mark Patterson
 Ate de Jong
 Tacksung Kim

Ligier JS P217

237

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMGTE
Am

 Dempsey-Proton Racing

 Khaled Al Qubaisi
 Matteo Cairoli
 Giorgio Roda

Porsche 911 RSR

225

Porsche 4.0 L Flat-6

DNF

LMGTE
Pro

 BMW Team MTEK

 António Félix da Costa
 Alexander Sims
 Augusto Farfus

BMW M8 GTE

223

BMW S63 4.0 L Turbo V6

DNF

LMP2

 G-Drive Racing

 James Allen
 José Gutiérrez
 Enzo Guibbert

Oreca 07

197

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMP2

 Jackie Chan DC Racing

 Ricky Taylor
 Côme Ledogar
 David Heinemeier Hansson

Ligier JS P217

195

Gibson GK428 4.2 L V8

DNF

LMP1

 CEFC TRSM Racing

 Oliver Rowland
 Alex Brundle
 Oliver Turvey

Ginetta G60-LT-P1

137

Mecachrome V634P1 3.4 L Turbo V6

DNF

LMP1

 SMP Racing

 Stéphane Sarrazin
 Matevos Isaakyan
 Egor Orudzhev

BR Engineering BR1

123

AER P60B 2.4 L Turbo V6

DNF

LMGTE
Pro

 Porsche GT Team

 Romain Dumas
 Timo Bernhard
 Sven Müller

Porsche 911 RSR

92

Porsche 4.0 L Flat-6

DNF

LMGTE
Am

 Aston Martin Racing

 Paul Dalla Lana
 Mathias Lauda
 Pedro Lamy

Aston Martin V8 Vantage GTE

92

Aston Martin 4.5 L V8

DNF

LMP1

 ByKolles Racing Team

 Oliver Webb
 Tom Dillmann
 Dominik Kraihamer

ENSO CLM P1/01

65

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/54347/pics/lead_800x600.jpg
Fernando Alonso,Le Mans
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?