Massa ismét visszatér, de ezúttal nem a Forma-1-be

Dorogi László

Eddig bírta versenyzés nélkül a Ferrari és a Williams korábbi pilótája, aki a benzingőzös légkört elektromos autóra cseréli.

Fotó: formula.hu

Az idei év végén ötödik alkalommal indul el a Formula-E névre hallgató versenysorozat, amely sokak szerint az autóversenyzés jövőjét jelenti. Ebben a szériában - ahogy a név is mutatja - kizárólag elektromos autókkal versenyeznek, s többek között olyan korábbi Forma-1-es pilóták ülhettek fel eddig a sorozat trónjára, mint Nelson Piquet Jr., Sébastien Buemi, vagy Lucas di Grassi.

A következő évadtól Felipe Massáért is szurkolhatnak az elektromosautó-versenyzés hívei, hiszen a Ferrari és Williams Forma-1-es istálló korábbi pilótája hároméves szerződést kötött a Formula-E résztvevő Venturi csapattal, amelynek egyébként társalapítója az Oscar-díjas színész, Leonardo DiCaprio is.

Massa már Formula-1-es pályafutása alatt jelezte, hogy az F1 után mindenképpen szeretné magát kipróbálni a Formula-E-ben. Az e-racing365 portál értesülései szerint Massa képviselői több csapattal is tárgyaltak, ám a Venturi volt az egyetlen, amelyik hajlandó volt több éves szerződést kötni a brazillal, aki hosszú távra tervez a sorozatban.

Bár a Venturi a kezdetek óta tagja az elektromos szériának, sosem számított élcsapatnak, az eddig eltelt három és fél szezon során mindössze három dobogós helyezést sikerült elérni pilótáinak. Nem Massa lesz az első ex-F1-es versenyzőjük, korábban Jacques Villeneuve is próbálkozott a Formula-E-vel, azonban három futamot követően távozott.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/52663/pics/lead_800x600.jpg
Felipe Massa,Formula-E
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?