Fél percig élt Raikkönen pályacsúcsa Kínában

Dorogi László

Eltelt egy hét, de Keleten a helyzet változatlan: ahogy Bahreinben, úgy a Kínai Nagydíjon is kisajátította az első sort a Ferrari. Sebastian Vettel utolsó körében robbantott, így elhappolta a pole-t csapattársától.

Fotó: formula1.com

...pedig a finn pilótának állt az zászló

Sokáig úgy tűnt, hogy Kimi Raikkönen a tavalyi, monacói futam után ismét az élről rajtolhat 1.31.182-as idejével - amivel egyúttal pályacsúcsot állított fel - de aztán a négyszeres világbajnok német pazar utolsó szektort dobott össze utolsó mért körében, így gyakorlatilag kiénekelte a Jégember szájából a sajtot. Tulajdonképpen csak az volt a kérdés, hogy az ötös, vagy a hetes tűzpiros gépcsoda indul a pole pozícióból, mert a Mercedesek ezúttal nem igazán tudtak beleszólni az olaszok házi csatájába, Valtteri Bottas 530, Lewis Hamilton 580 ezredet kapott Vetteltől, utóbbi ráadásul el is rontotta sorsdöntő körét, így végképp nem volt esélye megszorongatni a maranellóiakat.

Ricciardo megmentette

Az ausztrál versenyző autója elfüstölt az utolsó, magyar idő szerint szombat hajnali harmadik szabadedzésen, ezért félő volt, hogy nem sikerül megmachinálni időben a Red Bullt. Erre cáfoltak rá az osztrák szerelők és kisebb csodát végrehajtva végül a cipőivás mesterének sikerült megszereznie a hatodik pozíciót a rajtrácson a vasárnapi versenyre, pedig a Q2-be csak a 14. helyen slisszant be. A mai időmérő edzés alapján viszont az furcsa lesz holnap a Red Bull párosának, hogy ezúttal nem piros autókkal kell majd csatázniuk.

A Ferrari az új Mercedes

Az eddigi eltelt két és fél versenyhétvége alapján pontozással a Ferrari lenne a világbajnok, mert ahogy korábban a wokigniak, most az olaszok altattak a versenyhétvége első szakaszában. Az első két szabadedzést Hamilton nyerte és úgy tűnt, hogy reális esélye lesz megszerezni az első rajtkockát, ám ettől végül nagyon elmaradt, sőt még csapattársától is kikapott. Érezhetően kizökkentette a ritmusból az Ausztrál Nagydíjon pechesen elveszített futamgyőzelem és kisebb hullámvölggyel kezdi a címvédő a 2018-as versenyszezont.

Hátul nincs meglepetés

Egy héttel ezelőtt Pierre Gasly volt a meglepetés a kis csapatok Kinder tojásában, ezúttal viszont nem működött olyan jól a fiatal francia alatt a Toro Rosso - nevezzük nevén a gyermeket: pocsék volt -, még csapattársától is kapott öt századot és csak a tizenhetedik legjobb időt autózta. Azt is le lehet szögezni, hogy a Williams katasztrofálisan indítja az idei évet, azok után, hogy az elmúlt esztendőkben inkább az élcsapatok mögött vitézkedtek, most a mezőny egyik leglassabb párosa a Lance Stroll-Szergej Szirotkin duó, pedig a tehetségével egyik ifjoncnak sincs gond.

A Kínai Nagydíj időmérő edzésének végeredménye

1. Sebastian Vettel Ferrari 1:31.095  
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:31.182 0.087
3. Valtteri Bottas Mercedes 1:31.625 0.530
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:31.675 0.580
5. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:31.796 0.701
6. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:31.948 0.853
7. Nico Hülkenberg Renault 1:32.532 1.437
8. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:32.758 1.663
9. Carlos Sainz Renault 1:32.819 1.724
10. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:32.855 1.760
11. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:32.986 1.072
12. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:33.057 1.143
13. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:33.232 1.318
14. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:33.505 1.591
15. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:33.795 1.881
16. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:34.062 1.891
17. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:34.101 1.930
18. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:34.285 2.114
19. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:34.454 2.283
20. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:34.914 2.743
https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/51221/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Kimi Raikkönen,Kínai Nagydíj,Lewis Hamilton,Sebastian Vettel,Valtteri Bottas
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?