Valamit kezdeni kell a bokszutcai balfácánkodással

Dorogi László

Az Ausztrál Nagydíjon a két Haas Ferrari, múlt héten Bahreinben Kimi Raikkönen versenyét tette tönkre a egy-egy súlyos hiba, ez utóbbi ráadásul egészségkárosító hatással is bírt az egyik szerelőre.

Fotó: RaceFans

Még csak két futamon vagyunk túl az idei Forma-1-es idényben, de máris rengeteg kritika éri a bokszutcai munkát. Bahreinben egy hibás kerékcsere következtében Kimi Raikkönen feladni kényszerült a versenyt, ráadásul egyik szerelője súlyosan meg is sérült, mert a finn pilóta elütötte. Sokan támadták ezért a Jégembert és valahogy a sajtóorgánumok többsége el is felejtett beszámolni arról, hogy nem Raikkönen hibázott. Ő megkapta a zöld jelzést és nyomta. Éppen úgy ahogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen Ausztráliában.

A Kínai Nagydíj második szabadezdésén kísértetiesen hasonló incidens történt Stoffel Vandoorne-nal, amire már Charlie Whiting versenyigazgatónak is fel kellett kapnia a fejét. Az esetek azért nagyon furcsák, mert szabályi változások nem történtek 2017-hez képest a kerékcserékkel kapcsolatban és egyelőre az illetékesek is értetlenül állnak a történtek előtt.

A legnagyobb igazság talán Bob Bell, a Renault technikai igazgatójának szavaiban van, aki szerint a két másodperc körüli kerékcserékkel elérték az ember fizikai képességeinek határát.

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/51202/pics/lead_800x600.jpg
Ferrari,Haas Racing,Kimi Raikkönen
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?