A Sauber és a Renault is megmutatta 2018-as autóját

Ragnar Volarus

Kedden elsőként az Alfa Romeo Sauber mutatta be a 2018-as évre tervezett autóját, a Ferrari motorral hajtott C37-et.

A Peter Sauber által alapított és sokáig vezetett istálló az elmúlt években nem az ellenfelekkel hanem inkább az életben maradásáért harcolt, de eddig szerencsére mindig jött egy megmentő. Ez most legutóbb az Alfa Romeo mely névadó szponzorként van jelen a csapat életében. Ennek hátterében pedig a Ferrari áll, mely már egy ideje vissza akarta hozni az F1-be a márkát.

A másik pilóta Marcus Ericsson, aki nagyon rég nem volt pontszerző, de a mögötte álló tulajdonosi kör biztosítja számára a Forma-1-ben való részvételt.

A frissen bemutatott C37-esben a Ferrari aktuális motorja dolgozik, kiegészülve egy továbbfejlesztett váltóval, mely ugyancsak Maranellóból származik.

A Sauber emellett a héten több prémium támogató érkezését is bejelentette, mint a Carrera, a Richard Mille, a Claro, vagy épp a Kappa.

Az Alfa Romeo Sauber után este a Renault F1 Team is bemutatta az idei évre tervezett konstrukcióját, az R.S.18-at.

A Renault szépen lassan, de nagyon tervszerűen építi csapatát, amire szükség is van, hiszen a jogelőd Lotustól átvett csapat egyáltalán nem volt ütőképes. Emiatt rengeteg fejlesztésre és módosításra volt szükség, de a franciaországi motorközpontot is felújították, hogy újra csatlakozni tudjanak az élmezőnyhöz. Így ahogy a tavalyi, úgy az idei évet is még a felzárkózásra, fejlődésre szánják, de elképzeléseik szerint az év végére már minden a helyén lesz, és 2019-től már teljesen az adott csomagra és az új motor fejlesztésére tudják fordítani az erőiket.

Pilóták terén már most sincs ok panaszra, hiszen a Nico Hülkenberg-Carlos Sainz Jr. duó az egyik legütőképesebb páros lehet az elkövetkező években. A Renault a leleplezés részeként két fiatal tehetségét is bemutatta, közülük Jack Aitken a csapat harmadik pilótájaként gyűjthet tapasztalatot. A másik pedig George Russel aki Aitken mellett idén már az F2-ben fog versenyezni az ART Grand Prix színeiben.

Szintén hivatalos, hogy Artem Markelov lesz a teszt-és fejlesztői pilóta a 2018-as szezonban. Az orosz versenyző szintén az F2-ben versenyez majd idén, de a háttérben aktív szerepet vállal a Renault munkájában, többek közt a szimulátoros tesztekkel.

Címkék: Renault, Sauber
https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/48893/pics/lead_800x600.jpg
Renault,Sauber
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?