Vettel másodszor győzött idén

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat. A német pilóta remek rajt után rögtön egy helyet javított, majd sikerült “elévágnia” a Merceses pilótáinak. Vettel mögött Hamilton lett a második, míg pályafutása első pole pozícióját a hétvégén begyűjtő Bottas a harmadik helyen végzett. A Bahreini Nagydíjon a 12., 13. körben történő balesetek után nem sok minden történt. Hacsak annyi nem, hogy Hamilton a 41. körben kiállt és miközben a hajrára felvette a lágy gumikat, letöltötte az öt másodperces büntetését, amit azért kapott, mert amikor a 13. körben Stroll a bokszból kihajtó Sainzcal ütközött össze és beküldték a Safety Cart, az angol világbajnok nemes egyszerűséggel a bokszutcába menet szándékosan feltartotta Ricciardót.

Hamilton a lágy gumikon felgyorsult, a 44. körben 1:32.962-vel új leggyorsabb kört futott és bár messze látótávolságon kívül követte a vezető Vettelt – 16 másodperc – és a második Bottast, azért a 47. percben utolérte csapattársát, aki elég előzékenyen engedte át a második helyet.

Tíz kör volt ekkor még hátra és 13,2 másodperc előnye maradt Vettelnek, akinél körönként cirka egy másodperccel volt gyorsabb Hamilton, így látszott némi esély arra, hogy 1-2 körrel a vége előtt utolérje a németet és némi izgalmat csempésszen a hajrába. Nem sikerült.

Három futam után az elmúlt években erősen bukdácsoló Ferrari és Vettel 2:1-re vezet a Mercedes, illetve Hamilton ellen.

A négyszeres világbajnok német pilóta 44. futamgyőzelmét aratta.

Bahreini Nagydíj, végeredmény:

1, Sebastian Vettel (Ferrari)

2, Lewis Hamilton (Mercedes)

3, Valteri Bottas (Mercedes)

 

(hosszabbítás.hu, 24.hu., blogstar.hu)

https://forma-1.blogstar.hu/./pages/forma-1/contents/blog/37267/pics/lead_800x600.jpg
Bottas,Ferrari1,Sebastian Vettel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?